ÚT a kiteljesedés felé… érezz rá! Gyere te is!

Milyen jó lenne, ha élveznénk a munkánkat! Néha könnyebb, néha nehezebb eljutni idáig. Figyelmetekbe ajánlom A szeretet szimfóniája c. fimet, melyben egy fiú történetén át bontakozik ki ez a téma. Néha a kíváncsiság, néha pedig az kell, hogy ne törődjünk bele abba, ami van („örülj, hogy van munkád! Az luxus lenne, ha még élveznéd is.” – hallható olykor Ború nénitől vagy bácsitól. ) A film által megtapasztalt kiteljesedés jelzőfáklyaként segít minket. Ezt az érzést keresve könnyebben célba érünk!

A film rádöbbentett, hogy milyen hálás lehetek, amiért hallgattam a belső hangra és addig kerestem, amíg meg nem találtam A Hivatásom. Mára azzal foglalkozhatok, amit szeretek, ami a legbensőmből jön, sőt árad, és teret ad az embereknek a megkönnyebbülésre, oldódásra… és akár arra, hogy rátaláljanak a saját útjukra.  Olyan érzés jár át, mint egy zeneszerzőt (akár a filmbeli fiút) a hangszeren való játék, miközben kibontakozik az általa érzékelt és közvetített mű, az univerzum ajándékaként.

Lépések a kiteljesedés felé

Persze nekem is végig kellett járni, az idáig vezető utat. Munka, család mellett tanulni, kötelező gyakorlatra, vizsgákra… járni. De megérte!! Megosztom a tapasztalataimat, hátha segít!

Erő a változáshoz

A Kiteljesedés felé vezető úton remek elindító vagy előre lendítő – néha akár útmutató is – a Reiki. Nálam ez adta az első erőteljesebb lökést 😉 Azt a bizonyos belső hajtóerőt növelte, hogy ne ragadjak meg abban, amiről érzem, hogy nem az én utam. Ráadásként segít ráhangolódni a különböző rezgésekre, melyekről mára a modern fizika is kimondta, hogy mindent átjárnak, ami körülvesz minket. Ez sokszor könnyíti meg az ember dolgát!

Elmélyülés

Aztán a kineziológia vitt tovább.  Segítségével feltárulnak

  • a tudatostól a tudatalattin át a tudattalan érzések,
  • a lelkünkből fakadótól a genetikain át a generációs minták,
  • az önmagunkkal és másokkal való őszintébb és hatékonyabb kommunikáció módjai,
  • testi tüneteink mélyebb üzenetei,
  • az energetikai rendszerünkkel való kapcsolatok…

Az elején az izomteszteléssel és az alap eszközökkel ismertet meg, aztán – legalább is az általam először tanult és mára tanított One Brain ág – fokozatosan nyitja ki számunkra a világot azáltal, hogy egyre mélyebb ön- és emberismeretre ad lehetőséget, fejleszti a kommunikációt és számos képességet.

Miért? Hogy rátaláljunk a végtelen lehetőségek forrására magunkban és másokban egyaránt!

Ha szeretnél előre lépni lényegi célod felé, kipróbálnád az általam is bejárt ösvényeket és megtisztelsz a bizalmaddal, akkor szívesen leszek a társad az út következő szakaszán 😉

Az egyéni konzultációról itt, a csoportfoglalkozásokról pedig itt olvashatsz.

Az info@harmonizalas.hu címen érsz el a legkönnyebben.

OLVASS további hasznos információkat  útravaló

Szeretettel: Széplaki Viktória, Viki
One Brain haladó tanár (1-6. szint és 1 napos mini tanfolyamok)
Reiki tanár (R.A.I. szerződött tanára – 2004 óta)
LEAP 1-4, SIPS 1-2 és BAP oktató
2004 óta vagyok a Reiki Association International (R.A.I.) szerződött tanára*,
2012 óta pedig a kineziológiával bővült az oktatási palettám.
Felnőttképzési engedélyszámom: B/2022/001196 

Kineziológiát tanulnál? Itt a lehetőség:

KOMPLEX kineziológia képzési út velem és kolléganőimmel (kezdőtől a speciális haladó szintig):  https://kineziologiatanfolyam.hu/komlpex-kineziologia-kepzes/

Egyéni konzultációra, kineziológiai oldásra jelentkezés:

Széplaki Viktória, Viki Budapest 13. kerület. E-mail kuldese Tel.:06-70-514-0885

1 888 948 10-17             71427321893

Megjegyzés hozzáfűzése