Holdnaptár 2020. jan. 10 – márc. 10.

Ha kozmetikushoz, fodrászhoz készülünk, akkor már most érdemes időpontot kérni jan. 13-n 15:08 utántól -jan. 15. du-n 4 óra; február 10-11. és március 8-n dél és 11-én 11 óra közöttre! Lásd alább részletezve 😉

A fogorvosi kezeléseket, ha lehet, akkor januárban 7-9, 12-21, 25-28; februárban 4-7, 11-17, 21-25., ill. március 2-7., 11-16, 19-23, 29-31. közöttre időzítsük.

stresszoldás képességfejlesztés agyintegráció érzelmi zavarok oldása
Hold a Rák jegyében

2020. január 9 (9:46) – 11. (13:18) – Hold a Rák jegyében – Víz elem – Levél – Szénhidrátok – kis jin, a Péntek esti Telihold után kis jang

10-én 20:23-kor TELIHOLD: ilyenkor nagyobb a lendület, de nehezebb a fékezés – egyéb tudnivalók: https://www.harmonizalas.hu/holdnaptar/telihold-nagyobb-lendulet-nehezebb-fekezes/ Ha lehet, akkor ezekben a napokban (telihold idején, ill. az előtte és utána lévő napon) kerüljük a fogorvosi és műtéti beavatkozásokat.

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban „lelkizősebbek”, érzékenyebbek, változékony hangulatúak lehetünk, szívesebben vagyunk otthon, vagy hozzánk közel állókkal, erősebb a gondoskodási ösztönünk, ill. jobban vágyunk arra is, hogy törődjenek velünk (egy kedves szó, üzenet, ölelés… csodákat tesz!). Ha érdekel a családfakutatás, akkor most érdemes vele foglalkozni. A családi béke megalapozásáról pedig itt lehet olvasni: https://www.harmonizalas.hu/onervenyesites_asszertivitas/hogy-alapozzuk-meg-a-csaladi-kapcsolati-beket/

De a kitartást, precíz tervezést, fokozott odafigyelést, meggondoltságot igénylő feladatok most komoly kihívást okoznak, ha lehet, inkább máskorra időzítsd őket.

Fizikai világunk

Kedvez az idő

  1. az otthonszépítésnek, a kisebb lakásátalakításoknak,
  2. a mosásnak, folttisztításnak (akár a szőnyegről, ülőgarnitúráról),
  3. a vizes programoknak– a lábfürdőtől, a sós kádvízben ázáson át a természetes fürdési lehetőségekig bármelyik jó, de a nagymosást is érdemes ezekre a napokra tenni!

A Rák kihat a májra, a gyomorra és az egész emésztőrendszerre. Ez utóbbit jobban óvjuk ezekben a napokban. 

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Emésztést javító teák – pl. köménymagos, gőzölések, mellápolás, nyugtató és váltott hideg-meleg fürdők.
Nem ajánlott a hajmosás és hajvágás.

— Étrend és menü tipp: —

Ügyeljünk a helyes táplálkozásra – kerüljük az édességeket, a rántott és nehéz ételeket. Együnk több diót, mely javítja az emésztést, megtisztítja a beleket és a gyomrot a nyálkától, valamint erősíti az immunrendszert.
Reggeli: Zabkása dióval és aszalt gyümölcsökkel – ízlés szerint
Tízórai: Nyers gyümölcs
Ebéd: Töltött gomba rizzsel és vegyes salátával vagy Csontleves gazdagon almás diós rétes vagy pite
Vacsora: Sütőtök vagy párolt vegyes zöldség (ízlés szerinti fűszerezéssel) + héjában főt v. sült krumpli v. rizs + vegyes saláta (pl. lilakáposzta, jégsaláta, reszelt kígyó uborka + pici só és citromlé)

KERT

Locsoljuk meg a szobanövényeket.

Hold az Oroszlán jegyében

2020. január 11. (13:18) – 13. (15:08) – Hold az Oroszlán jegyében – Tűz elem – Termés – Fehérjék – kis jang

Lelki és szellemi világunk

Bátrabbak és leszántabbak vagyunk ezekben a napokban, ezt érdemes belevágni a régóta halogatott dolgokba 😉  Erősödhet alkotási vágyunk, kreativitásunk, melyet az apró dolgoktól kezdve (főzés, kertészkedés, varrás, rajzolás, színezés, zenélés, tánc) a nagyobbakig (akár egy vállalkozás beindítása) kiélhetünk! Nőhet az igényünk a művészetek, kultúra, bulizás, kényelem, akár lustálkodás, önmagunk kényeztetése iránt – érdemes ilyesmire is időt szánni. 

Önérzetesebbek lehetünk, ezért nehezebben viselhetjük a kritikát és ezzel mi is bánjunk óvatosabban, hiszen mások is könnyebben megbántódhatnak! Érdemes végiggondolni, hogy mi mindened van, mire lehetsz büszke, miért és kinek lehetsz hálás. Háládat fejezd is ki – főleg szeretteid felé, osztozz sikerükben és mutasd ki elismerésedet, ha kell, akkor biztosítsd őket támogatásodról! A családi ügyek tervezése, átbeszélése könnyebben mehet.

Kerüljük a stresszt és lelki megterhelést – a stressz tünetek felismeréséhez és a nyugalom visszaszerzéséhez ide kattitva olvasható pár gyakorlati tipp: https://www.harmonizalas.hu/praktika_tipp_gyakorlatok/egyszeru-stressz-jelek-es-megoldasok-hogy-konnyebbe-tedd-eleted/.  A felgyűlt feszültséget pedig érdemes valamiféle mozgással (torna, tánccal, túrázás…) levezetni.

Fizikai világunk

Kedvez az idő a takarításnak (mosás, fényezés, tisztítás).
Az Oroszlán hat a szívre, a vérkeringésre, a mellkasra és a hátra. 

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

gerinctorna, hátmasszázs, hajvágás – ez most segít a haj erősebbé, sűrűbbé tételében is, hajápolás, bármilyen mozgás, sminkelés, kényeztető wellness, szépítőfürdő, dauer.

— Étrend és menü tipp: —

A kávét cseréljük inkább zöld teára, esetleg friss zöldség- vagy gyümölcslére. Szintén javasolt a csalán tea, melynek magas a vastartalma, javítja a vérkeringést és tisztítja a vért. A hagyma és fokhagyma jó hatással van a szívre, vérkeringésre és vérnyomásra.
Reggeli: gyümölcspüré vagy joghurt búzacsírával
Ebéd: májgombóc leves vagy csirkeraguleves vagy vega lencseleves; Borsófőzelék fasírttal
Vacsora: mozzarella vagy görög saláta piritóssal vagy graham pizza

KERT

Töltsük fel a madáretető(ke)t.

Hold a Szűz jegyében

2020. január 13. (15:08) – 15. (16:46) – Hold a Szűz jegyében – Föld elem – Gyökér – Ásványi sók – kis jang

Lelki és szellemi világunk

A rendezés, rendszerezés, szelektálás, régen halogatott dolgok elvégzése, aprólékos, odafigyelést és türelmet igénylő, de akár a rutin feladatok is könnyebben mehetnek most. Nagyobb kíváncsiság, kritikusság jellemezhet, az utóbbival óvatosan bánjunk. A laza programok helyett most inkább közös munkálkodásra jöjjetek össze barátaiddal. Könnyebben mehet a tanulás, ismeretek rendszerezése, átnézése.

Könnyebben felszínre jöhetnek félelmeid, ezért kerüld a sötét hangulatú híreket. Ha félelem, szorongás gyötör, akkor ennek oldására pár tipp ide kattintva olvasható:

Félelmek, szorongás gyorssegély

Fizikai világunk

Most érdemes az otthoni készleteket felmérni, feltölteni, az iratok, számlák érvényességét, befizetéseket és kifizetéseket ellenőrizni, ha kell rendezni.

A Szűz hatással van a hasnyálmirigyre, a lépre valamint a vékony- és vastagbélre.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Szempilla és hajfestés, hajpakolás, dauer, körömápolás! Hasmasszázs – az óramutató járásának irányában, hasizom erősítő gyakorlatok – pl. hasizom befeszítés, majd elernyesztés – főleg emésztési panaszok esetén! Lazító, nyugtató fürdők, szőrtelenítés, méregtelenítő kúrák!

— Étrend és menü tipp: —

Válasszunk rostokban gazdag ételeket, esetleg gyógyteát (kamilla, menta, citromfű) – segítve az emésztést és kiválasztást. Szorulás esetén 1 pohár savanyúkáposzta-lé, vagy egy adag lenmag (joghurtba, vagy zabkásába keverve) csodákra képes!
— Menü tipp: —
Reggeli: teljes kiőrlésű kenyér, vagy zsömle megpirítva tökmag pástétommal VAGY zabkása esetleg Gyümölcspüré búzacsírával és korpával kásává sűrítve
Ebéd: Mexikói zöldséges rizses egytál étel (hússal / hallal / magokkal ízlés szerint); Frankfurti leves és aszalt szilvás lepény.
Vacsora: Teljes kiőrlésű kenyér mangalica / kókusz / kacsa… zsírral és savanyúkáposztával.

Hold a Mérleg jegyében

2020. január 15. (16:46) – 17. (19:22) – Hold a Mérleg jegyében – Levegő elem – Virág – Olajok, zsírok – kis jang

Lelki és szellemi világunk

Figyelmünk főleg kifele irányulhat ezekben a napokban (külsőnk, társasági élet, környezetünk) és nőhet a megfelelési vágyunk! Lehet, hogy nehezebben döntünk – a mindenkinek jó megoldásra törekszünk, és nem szívesen konfrontálódunk. Az életedre komoly hatással bíró döntésekkel ne a MÉRLEG hold idején foglalkozz!
Kedvez az idő

  • a személyes és társadalmi kapcsolatok ápolásának – de inkább csak könnyed, laza beszélgetésekre számíts!
  • az alkotó munkának (festés, írás, vagy bármi más)

A kitartást, fokozott odafigyelést igénylő feladatok most komoly kihívást okoznak, ha lehet, inkább máskorra időzítsd őket, ha viszont nem tudod elnapolni, akkor a gyorssegélynél lévő gyakorlatok segítenek, hogy összeszedettebb legyél: https://www.harmonizalas.hu/gyorssegely/ A hosszú utána járást igénylő, bonyolult ügyekbe se most kezdj bele.

Fizikai világunk

Szellőztessünk, takarítsunk.

A Mérleg hat a veseműködésre, a húgyhólyagra, a csípőre és a folyadékháztartásra. Szerveink aktivizálódását támogassuk elegendő folyadékkal és alvással, ill. talpmasszázzsal. Igyunk elsősorban vizet, gyümölcs- ill. gyógynövény teát. Vesegondok esetén javasolt a nyírfatea.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

szépészeti kezeléseknek (fodrász, kozmetikus, manikűr…), testfestés, henna, szépítő fürdők, szauna, aromaolajos masszázs, narancsbőr kezelés, ivókúra, léböjt kúra, méregtelenítés

— Étrend és menü tipp: —

Együnk több fokhagymát, magvakat, citromot és káposztát, melyek serkentik a káros anyagok kiválasztását.
Reggeli: diós vagy mákos pite
Ebéd: Francia hagymaleves, baconbe tekert (előfőzött, vagy sütött) cékla /sütőtök / hús ízlés szerint VAGY töltött héjába főtt krumpli.
Vacsora: Avocado krémes pirítós

holdfázisok Nagy Jin
Hold a Skorpió jegyében

2020. január 17. (19:22) – 19. (23:43) – Hold a Skorpió jegyében – Víz elem – Levél – Szénhidrátok –Nagy Jin

Lelki és szellemi világunk

Erőt vehet rajtunk a világ tökéletesítése – leginkább saját elképzeléseink szerint. Most jobban vonzódhatunk a misztikus, spirituális dolgok iránt. Nagy lelkesedéssel fogunk bele abba, amit szeretünk csinálni. Kényszer estén viszont ellenállás, dacolás bukhat ki belőlünk.

Érzéseink fokozódnak, akár a végletek megéléséig. Kedvez az idő a mély feltáró beszélgetéseknek – akár egy közeli baráttal, akár egy szakemberrel (a feszültségek vagy félelmek oldásában nagyobb eredményeket érhetünk el) .

Tüzesebbek lehetünk – többféle értelemben! Érzékenyebbek és figyelmesebbek vagyunk, ezért érdemes egy kellemes, gyertyafényes vacsorával indítani az estét 😉

Ilyenkor inkább kerüljük el a számunkra veszélyes helyeket, embereket! Most könnyebben észrevesszük a manipulációt. A fontosabb pénzügyeket máskorra érdemes időzíteni.

Fizikai világunk

Kedvez az idő szemölcsök, fibrómák, egyéb biológiai képletek eltávolítására, tervezhető kisebb műtétekre. Szintén megfelelő idő a rágcsáló és rovarirtásra, ill. háziállatok féregtelenítésre.

A Skorpió hat a nemi és kiválasztó szervekre (a húgyutakra és a végbélre), a szexualitásra. Előzzük meg az aranyaret rostdús étrenddel és rendszeres mozgással. Most fokozottan figyeljünk a megfelelő öltözködésre – főleg a lábunkat tartsuk melegen!

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Nyugtató fürdő, masszázs, meditáció, relaxáció, lelkigyakorlat, akupunktúra, akupresszúra. Aranyér fájó helyét körömvirág krémmel, vagy a borogatással kezelhetjük (4 fej hagymát süssünk meg tepsiben, nyomjuk szét, majd főzzük fel, és öntsünk hozzá fél dl olivaolajat). Felfázás esetén, vagy akár megelőzésként ajánlott a cickafarból és zsurlóból készített fürdő.

— Étrend és menü tipp: —

Együnk almát, savanyú káposztát, melyek immunerősítők és segítik az emésztést, kiválasztást is.
Reggeli: zabkása, friss vagy aszalt gyümölccsel, magokkal, mézzel… ízlés szerint
Tízórai: friss gyümölcs
Ebéd: Zöldségleves gazdagon, szilvás gombóc, vagy nudli.
Uzsonna:
Vacsora: kukorica saláta pirítóssal

Hold a nyilas jegyében

2020. január 19. (23:43) – 22. (6:02) – Hold a Nyilas jegyében – Tűz elem – Termés – Fehérjék – NAGY Jin

Lelki és szellemi világunk

Lendületesebbek, lelkesebbek lehetünk, jobban vonzanak az új lehetőségek és távlatok – most érdemes új dolgokat, akár vállalkozást beindítani, terveket készíteni és megvalósítani, ötletgazdagabbak vagyunk és jobbak a megérzéseink is, viszont kevésbé viseljük el a mindennapos megszokott, rutin dolgokat. Kedvez az idő az utazásnak, kirándulásnak, jogi ügyek intézésének, társadalmi eseményeken való részvételnek, kapcsolatépítésnek.

Felfokozottabb lehet igazságérzetünk. Inkább kerüljük az aprólékos munkát, odafigyelést, elmélyülést, vagy komoly fizikai erőkifejtést igénylő feladatokat. Ha viszont nem tudjuk elnapolni ezeket, akkor a gyorssegélynél lévő gyakorlatok segítenek, hogy összeszedettebbek legyünk: https://www.harmonizalas.hu/gyorssegely/
A mély lelki beszélgetéseket se mostanra időzítsd, mert ilyenkor kevésbé vagyunk empatikusak és megértők, hamarabb részesülünk kioktatásban.

Fizikai világunk

A Nyilas hat a combra, a derékra, csípőre, az izületekre és az életerőre. 

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Hideg-meleg vizes váltott lábzuhany, testápoló használat (célszerű előtte puha kefével átdörzsölni a bőrt, hogy megszabaduljunk az elhalt hámsejtektől, és felpezsdítsük a vérkeringést), bármilyen mozgás, nyújtózkodás, masszázs, cellulitisz kezelés, wellness – otthon pl. forró fürdő, mely után meleg takaróba bújva pihenjünk.

— Étrend és menü tipp: —

Növeljük az A-, D-vitamin és kálcium bevitelt – mely táplálja csontjainkat.
Reggelire tojás (ahogy szereted ;),
Ebédre: Bableves, túrógombóc tört dióban megforgatva
Vacsorára: grillsajt vagy sülthal vagy sülthús friss salátával és barna rizzsel

A húsokon, tejtermékeken, tojáson  kívül fehérjeforrások még:
köles, halak, gomba, hüvelyesek (pl. borsó, lencse, bab), csonthéjasok (pl. dió, mogyoró, mandula, szezám mag, napraforgó mag), tofu.

KERT

Nézzük meg a madáretetőket és töltsük fel őket.

Hold a Bak jegyében

2020. január 22. (6:02) – 24. (14:23) – Hold a Bak jegyében– Föld elem – Gyökér – Ásványi sók – NAGY Jin

Lelki és szellemi világunk

Ilyenkor könnyebben tudjuk lépésről-lépésre végiggondolni terveinket, pénzügyeinket, céltudatosabbak lehetünk. Kedvez az idő a pontosságot, kifinomultságot igénylő munkáknak. Kevésbé lehetünk nyitottak mások ötleteire, nehezen hangolódunk az érzelmekre, nehezünkre eshet az empátia, szívesebben lehetünk egyedül és merengünk az élet nagy kérdésein.

Kedvez az idő az ingatlannal és egzisztenciával kapcsolatos ügyintézésnek, az önismereti munkának.
Kihívást jelenthet, ezért inkább kerülendő a gyorsaságot, rugalmasságot, alkalmazkodást, empátiát, kreativitást, újdonságra való nyitottságot igénylő feladatok, programok.

Fizikai világunk

Nő a teherbírásunk, fizikai erőnk. Jobban vonz a kétkezi munka, földdel kapcsolatos tevékenységek – a kertészkedéstől a sziklamászásig, vagy barlangászásig.
A javító, karbantartó, állagmegóvó munkánk most eredményesebb lehetnek.
A Bak hatással van a térdre, az izületekre, a csontokra, valamint a bőrre és körmökre.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

szőrtelenítés, gerinctorna, masszázs, gyógytorna és szauna – melyek a görcsös ízületeknek is jó tesznek, a bőr állagát javító kozmetikai kezelések – száraz ledörzsölés pl. puha kefével, majd hideg-meleg váltott zuhany – így beindul a vérkeringés és megszabadulunk az elhalt hámsejtektől, ezután érdemes hidratáló testápolót használni, iszap és agyagpakolás, körömápolás – a most levágott körmök erősebbek és keményebbek maradnak. A fájó ízületekre javasolt pakolás: 1 reszelt gyömbért keverjünk össze negyed annyi lenmaggal, adjunk hozzá egy kis forró vizet, keverjük pépesre, majd rakjuk egy vászonkendőbe és fél órán át tartsuk a fájó helyen. Ha lazító, nyugtató, feszültségoldó, melegítő hatású fürdővel akarjuk kényeztetni magunkat, akkor 3 ek orbáncfüvet forrázzunk le 1 liter vízzel, hagyjuk állni 15 percig, szűrjük le és adjuk hozzá a fürdővízhez, pár csepp levendula illóolajat is csepegtethetünk bele.

— Étrend és menü tipp: —

Teljes kiőrlésű termékek, magvak, zöldségek, gyümölcsök, gabonák, halak, tojás, sajtok, husok… Tipp: Mákos vagy diós ételek 😉  Mandulás pisztráng, Vegyes saláta – mindent bele, amit otthon találsz + pici só, olivaolaj és egy gerezd citrom leve.

— MENÜ tipp: —
Reggeli:
fitt szilvás táska agy zabkása magokkal és aszalt gyümölcsökkel
Ebéd: mexikói rizs, fokhagymás harcsafalatokkal (zúzott fokhagymával és sóval keverni, kicsit állni hagyni, majd vajban, sűrűn keverve megsütni.  VAGY Borsóleves + diós durum tészta VAGY Spenótos nokedli reszelt sajttal
Vacsora: Magos kenyér, vöröslencse pástétommal VAGY sóskás csavart tészta pirított füstölt lazaccal.

KERT

Vastag hótakaró esetén rázzuk le a havat az örökzöldek ágáról. Gondoljuk át és készítsük el a az idei vetési tervet.

holdfázisok Nagy Jang
Hold a vízöntő jegyében

2020. január 24. (14:23) – 27. (00:46) – Hold a Vízöntő jegyében – Levegő elem – Virág – Olajok, zsírok – NAGY Jang

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban inkább a lelkileg könnyed, laza, akár a megszokottól eltérő programokra vágyhatunk. Nyitottabbak vagyunk az újdonságokra, nőhet az információéhségünk, szokatlan gondolataink, élményeink lehetnek, erősödnek a megérzéseink. A jövő céljaival kapcsolatos ötletbörzének, és az új ötletek kidolgozásának is kedvez az idő.
Készülj fel, hogy most kihívást jelentenek a hétköznapi, unalmas, rutin, vagy a nagyobb fizikai erőt igénylő feladatok, a „bezártság”, konfliktuskezelés, várakozás, türelem is nehezedre eshet. Ha lehet, akkor ezeket időzítsd máskorra.

Fizikai világunk

A Vízöntő hat a térdkalácsra, a sípcsontra, a bokára és az erekre. A visszeres helyeket kenegessük vadgesztenyés körömvirágkrémmel (8 ek apróra vágott körömvirághoz adjunk 4 ek darált vadgesztenyét és fél l kókuszzsírt. 10 percig főzzük, majd 24 órán át pihentessük, utána szűrjük le), enyhén masszírozzuk át lábunkat, haladjunk a szív irányába. Nyújtott, esetleg enyhén megemelt lábbal végezzünk bokakörzéseket, váltott lábfej spiccelést és visszafeszítést (integetés), lábujjak „ökölbe húzását”, majd szétnyitását. Este pihenjünk magasra tett lábbakkal.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

váltott hideg-meleg fürdő (mely frissít és visszér esetén is javasolt), akupunktúra, akupresszúra.

— Étrend és menü tipp: —

A visszér megelőzésére kiváló a C- és E-vitaminbevitel növelése – pl. több paprika, hagyma, fokhagyma, dió.
Reggeli: zabkása magokkal, aszalt gyümölcsökkel, mézzel.
Tízórai: avokádós banánkrém (fél avokádót, 2 banánt, fél citrom levét egy pici fahéjjal fűszerezve botmixerrel elegyítsük.)
Ebéd: tejszínes, tárkonyos raguleves; grízes tészta vagy Brokkoli krém leves; mandulás pisztráng vegyes salátával (pici oliva olajjal és citromlével meglocsolva)
Vacsora: Mangalica zsíros vagy kókuszzsíros kenyér lilahagymával.

Hold a Halak jegyében

2020. január 27. (00:46) – 29. (12:53)  – Hold a Halak jegyében – Víz elem – Levél – Szénhidrátok – NAGY Jang

Lelki és szellemi világunk

A halak időszakában sokkal érzékenyebbek vagyunk, hangulatunk könnyen ingadozhat, fokozódik a szeretetigényünk. Egy egyszerű gyakorlat fokozottan javasolt ezekben a napokban: https://www.harmonizalas.hu/praktika_tipp_gyakorlatok/osszeszedettseg-koncentralokepesseg-front-turo-kepesseg-1-egyszeru-gyakorlattal/

Ilyenkor inkább az érzelmek, mint a fizikai világban mozgunk kényelmesen. Érdemes lelki világunkra több időt szentelni – pl. meditáció, baráti beszélgetések, művészetek – megtapasztalóként, akár alkotóként… szükség esetén szakember segítségével. Próbáljunk jobban odafigyelni a körülöttünk lévők igényeire, de tartsunk egyensúlyt a másokról és önmagunkról való gondoskodásban, mert hajlamosabbak lehetünk a mártírságra.  Kedvez az idő a vizes programoknak– a lábfürdőtől, a sós kádvízben ázáson át a természetes fürdési lehetőségekig bármelyik jó, de a nagymosást is érdemes ezekre a napokra tenni!

Nem kedvez az idő a fokozott koncentrációnak, a racionális gondolkodóképességnek, ezért – ha megtehetjük, akkor – a velük kapcsolatos helyzeteket érdemes kerülni ezekben a napokban – sőt a következő napokban, a Kos jegyében is!

Fizikai világunk

A Halak kihat a talpra, a lábujjra és a mozgásra és a nyirokrendszerre. A talpmasszázs erősíti a szervezetünket és segít könnyebben megszabadulni a méreganyagoktól. Masszírozzuk át talpunkat, és mozgassuk meg lábujjainkat. Görgethetünk teniszlabdát, vagy kisebb kemény labdát a talpunk alatt, vagy sétáljunk kavicsokon (otthonra is csinálhatunk egy párnahuzatba töltött kavicsokkal – taposó párnát magunknak) – ezzel serkentjük szerveink működését.
A nyirokrendszert erősíthetjük könnyebb tornával, masszázzsal.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

talpmasszázs, lábfürdő – pl. tengeri sóval, lábtorna, relaxáció, meditáció, nyugtató fürdők (levendula, citromfű), szauna, gőzfürdő, úszás, vízi torna, művészet-terápiák, léböjt, szemölcsök, tyúkszemek, bőrkeményedések eltávolítása – utána körömvirág krém használata javasolt. 

— Étrend és menü tipp: —

Érdemes növelni a C-vitamin bevitelt. Étrendünket színesebbé tehetjük zsázsa fogyasztásával, mely sok vitamint tartalmaz. Egy kisebb tálba helyezzünk vattát, erre szórjuk a zsázsa magokat. (Bálint gazda honlapján ennél pontosabb leírást is találhatunk 😉
Reggeli: pirítós csipkebogyó lekvárral vagy kukorica kása mézzel, magokkal és nyers, pucolt csipkebogyóval.
Ebéd: Székelykáposzta vagy Csontleves gazdagon (minél többféle zöldséggel) és szilvás gombóc vagy nudli házi lekvárral 
Vacsora: pirítós burgonyakrémmel (főtt burgonya villával, vajjal összetörve, fokhagmával vagy szerecsendióval és sóval fűszerezve) + savanyú káposzta vagy nyers zöldségek pl. retek, paprika…

KERT

Öntözzük meg a cserepes és szobanövényeket.

Hold a Kos jegyében

2020. január 29. (12:53) – február 1. (1:30) – Hold a Kos jegyében – Tűz elem – Termés – Fehérjék – kis jin

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban lendületesebbek, energikusabbak, de meggondolatlanabbak is vagyunk, nyugtalanság, türelmetlenség esetleg fejfájás gyötörhet.
Most érdemes olyasmivel foglalkozni, amit gyorsan el akarunk intézni, de nem igényel átgondoltságot.
Kapcsolatainkban legyünk óvatosak, mert könnyebben kirobbanunk! Előbb engedjük ki a gőzt és csak aztán menjünk bele a konfliktushelyzetekbe. A lenyugváshoz pár gyakorlat itt található:
https://www.harmonizalas.hu/gyorssegely/
Ha pedig még mindig feldúltak vagyunk, akkor lehet, hogy jobb 1-2-t aludni az ügyre – amíg a Hold átlép a BIKA jegyébe.

Fizikai világunk

A kos hatással van a fejre, az arcra, az agyra, a szemre, az orra és az életerőre. Érdemes a fényviszonyokhoz igazítani a kütyükijelzők fényerejét – pl. sötétben csökkentve azt. (Beállítások õ/ Kijelző 5 / Fényerő).

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Tudatos lazítás – mindenképp biztosítsunk magunknak ’én időt’! Alakformáló és feszesítő torna, arc- és fejmasszázs. Nyugtalanságunkat érdemes mozgással levezetni (séta, futás, aerobic, biciklizés, kirándulás, tánc, tai-chi… vagy bármi, amit szívesen csinálsz).  Ezekben a napokban ajánlott a szemtorna és szemünk gyakoribb pihentetése – ezt megtehetjük a kamillás borogatással is.

Hasznos lehet a váltott orrlyukú légzés (melyről itt írtam bővebben: https://www.harmonizalas.hu/praktika_tipp_gyakorlatok/osszeszedettseg-koncentralokepesseg-front-turo-kepesseg-1-egyszeru-gyakorlattal/) .
Alvás előtt igyunk egy csésze citromfű teát, vagy próbáljuk ki az alábbi fürdőt – mindkettő megnyugtat: menta, rozmaring, levendula, izsóp, zsurló – 20 percig pihenjünk benne. 

— Étrend és menü tipp: —

Igyekezzünk minél több C-vitamint és béta-karotint juttatni szervezetünkbe. Érdemes kerülni a koffeint, cukrot és félkész ill. zsíros ételeket, ezzel talán megelőzhetjük a fejfájást is. Fogyasszunk inkább zöld teát (kakukkfűvel keverve a fejfájást is enyhítheti), ill. friss gyümölcsökből, vagy zöldségekből készített turmixot, vagy préselt levet.
Szemünket erősíthetjük naponta 2-szer 1 dl répalé + 1 kk méz keverkének fogyasztásával.
Reggeli: müzli vagy zabkása sárgabelű gyümölcsökkel VAGY tojás, ahogy szeretjük friss zöldséggel pl. paradicsom, vagy piros színű paprika
Ebéd: Sütőtök krém leves, Túrógombóc   vagy Tojásos galuska savanyú káposztával
Vacsora: Tonhal saláta pirítóssal. Legyen benne gyufaszálra vágott répa (én először az uborkaszeletelőn vágom fel, majd a vékony szeleteket vékony csíkokra vágom), paradicsom esetleg piros színű paprika, jégsaláta, és amit még találunk otthon 😉 1 gerezd citrom levével, pici olivaolajjal meglocsolva és pici sóval mennyei salátát kapunk!

Hold a Bika jegyében

2020. február 1. (1:30) – 3. (12:31) – Hold a Bika jegyében – Föld elem – Gyökér – Ásványi sók  – Nagy JANG

Lelki és szellemi világunk

Kicsit lelassulhatunk, a kényelem fontosabbá válhat, de mégis teherbíróbbnak érezhetjük magunkat, szívesen végezhetünk kétkezi munkát, türelmesebbek lehetünk, és jobban bánhatunk a pénzzel (most érdemes foglalkozni a költségvetéssel, befektetésekkel…). Ezekben a napokban jól eshet a kirándulás, piknik, vendégség szervezése, érzékeink kényeztetése.

Viszont érdemes kerülni a gyorsaságot és spontaneitást igénylő dolgokat.  Ha lehet, akkor vizsgáinkat is érdemes más napokra időzíteni. Számítsunk arra, hogy ebben az időben makacsabbak lehetünk, és kevésbé vagyunk nyitottak új dolgokra.

Fizikai világunk

A Bika kihat a nyakra, torokra, fogakra, a mandulára, a szaglásra, az ízlelésre, a pajzsmirigyre és a fülre.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Reggel lazítsuk el nyakunkat enyhe fejkörzéssel. Masszázs, fürdők, meleg pakolások – főleg a bekeményedett izmok ellazítására, iszappakolás, torok „karbantartás” – reggeli szegfűszeges teás, vagy sós vizes gargalizálás; lándzsás utifű, hársfatea fogyasztása mézzel és citrommal, a szabadban pedig védjük sállal nyakunkat), kék színgyógyászat torokra – akár egy áttetsző kék sálon át megvilágítva a torkot ;), fogínyápolás (borsmenta). Mandulagyulladás esetén készítsünk meleg pakolást áttört főtt krumpliból és apróra vágott hagymából. Most kerüljük a fogorvost – ilyenkor a sebek vérzékenyebbek és nehezebben gyógyulnak.

— Étrend és menü tipp: —

Együnk több hagymát, fokhagymát, almát, savanyú káposztát és más C-vitamindús ételt. Igyunk csipketeát mézzel és citrommal.
Reggeli: müzli vagy zabkása bogyós gyümölcsökkel (ha nincs friss, akkor aszalt is jó)
Ebéd: Hagyma leves fokhagymával bedörzsölt pirítóssal vagy erdei gyümölcsleves, zöldségágyon sült hal vagy hús (ízlés szerinti fűszerezéssel).
Vacsora: héjában főtt, vagy sült édesburgonya vegyes salátával, vagy fokhagymás pirítós

stresszoldás képességfejlesztés agyintegráció érzelmi zavarok oldása
Hold az Ikrek jegyében

2020. február 3. (12:31) – 5. (20:06) – Ikrek – Levegő elem – Virág – Olajok, zsírok – kis jin

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban inkább a laza elfoglaltságok vonzhatnak: könnyed csevegés, barátkozás, ismerkedés, séta, labdajátékok, társasjáték, nézelődés. Alkalmas az idő – akár a régóta halogatott – üzleti, vagy hivatalos ügyek intézésére, tárgyalások, telefonos egyeztetések lebonyolítására, információszerzésre (akár a világhálón, akár könyvtárban…).

Bár a kommunikációra nyitottabb vagy ebben az időszakban, de ne várj mélyenszántó beszélgetést, ill. a konfliktuskezelésnek se kedvez az IKREK jegyében járó Hold. Érdemes óvatosan bánni az ígéretekkel, hosszú távú feladatokat ne most vállalj el. A szokásosnál nagyobb kihívást jelenthet a koncentráció, elmélyülés, kitartás – bármibe fogsz, ezt érdemes figyelembe venni.

Fizikai világunk

Kedvez az idő a nagytakarításnak és alapos szellőztetésnek.
Az ikrek hat a tüdőre, a légcsőre, a légzésre, a karra és a vállra.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

frissítő hideg-meleg váltott fürdő, illóolajos inhalálás (pl. kakukkfű + tengeri só „vizes oldatával”) , légző gyakorlatok, bármilyen mozgás – főleg a szabadban, vagy nyitott ablak mellett (ha túl hideg van ehhez, akkor egy alapos szellőztetés után). 

— Étrend és menü tipp: —

Együnk sok káliumban gazdag ételt (reggel, vagy tízórai, uzsi idején pl. alma, banán)
Reggeli: Gyömbéres keksz, citromos teával VAGY pirítós paprikával
Ebéd: Húsleves – ha szeretjük, akkor erős paprikával; Csípős csirke, vagy hal rizottó
Vacsora: Fokhagymás pirítós, pár csepp olivaolajjal

stresszoldás képességfejlesztés agyintegráció érzelmi zavarok oldása
Hold a Rák jegyében

2020. február 5. (20:06) – 7. (23:47) – Hold a Rák jegyében – Víz elem – Levél – Szénhidrátok – kis jin

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban „lelkizősebbek”, érzékenyebbek, változékony hangulatúak lehetünk, szívesebben vagyunk otthon, vagy hozzánk közel állókkal, erősebb a gondoskodási ösztönünk, ill. jobban vágyunk arra is, hogy törődjenek velünk (egy kedves szó, üzenet, ölelés… csodákat tesz!). Ha érdekel a családfakutatás, akkor most érdemes vele foglalkozni. A családi béke megalapozásáról pedig itt lehet olvasni: https://www.harmonizalas.hu/onervenyesites_asszertivitas/hogy-alapozzuk-meg-a-csaladi-kapcsolati-beket/

De a kitartást, precíz tervezést, fokozott odafigyelést, meggondoltságot igénylő feladatok most komoly kihívást okoznak, ha lehet, inkább máskorra időzítsd őket.

Fizikai világunk

Kedvez az idő

  1. az otthonszépítésnek, a kisebb lakásátalakításoknak,
  2. a mosásnak, folttisztításnak (akár a szőnyegről, ülőgarnitúráról),
  3. a vizes programoknak– a lábfürdőtől, a sós kádvízben ázáson át a természetes fürdési lehetőségekig bármelyik jó, de a nagymosást is érdemes ezekre a napokra tenni!

A Rák kihat a májra, a gyomorra és az egész emésztőrendszerre. Ez utóbbit jobban óvjuk ezekben a napokban. 

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Emésztést javító teák – pl. köménymagos, gőzölések, mellápolás, nyugtató és váltott hideg-meleg fürdők.
Nem ajánlott a hajmosás és hajvágás.

— Étrend és menü tipp: —

Ügyeljünk a helyes táplálkozásra – kerüljük az édességeket, a rántott és nehéz ételeket. Együnk több diót, mely javítja az emésztést, megtisztítja a beleket és a gyomrot a nyálkától, valamint erősíti az immunrendszert.
Reggeli: Zabkása dióval és aszalt gyümölcsökkel – ízlés szerint
Tízórai: Nyers gyümölcs
Ebéd: Töltött gomba rizzsel és vegyes salátával vagy Csontleves gazdagon almás diós rétes vagy pite
Vacsora: Sütőtök vagy párolt vegyes zöldség (ízlés szerinti fűszerezéssel) + héjában főt v. sült krumpli v. rizs + vegyes saláta (pl. lilakáposzta, jégsaláta, reszelt kígyó uborka + pici só és citromlé)

KERT

Locsoljuk meg a szobanövényeket.

Hold az Oroszlán jegyében

2020. február 7. (23:47) – 10. (00:41) – Hold az Oroszlán jegyében – Tűz elem – Termés – Fehérjék – kis jin, a vasárnap reggeli telihold után kis jang

9-én 8:35-kor TELIHOLD: ilyenkor nagyobb a lendület, de nehezebb a fékezés – egyéb tudnivalók: https://www.harmonizalas.hu/holdnaptar/telihold-nagyobb-lendulet-nehezebb-fekezes/ Ha lehet, akkor ezekben a napokban (telihold idején, ill. az előtte és utána lévő napon) kerüljük a fogorvosi és műtéti beavatkozásokat.

Lelki és szellemi világunk

Bátrabbak és leszántabbak vagyunk ezekben a napokban, ezt érdemes belevágni a régóta halogatott dolgokba 😉  Erősödhet alkotási vágyunk, kreativitásunk, melyet az apró dolgoktól kezdve (főzés, kertészkedés, varrás, rajzolás, színezés, zenélés, tánc) a nagyobbakig (akár egy vállalkozás beindítása) kiélhetünk! Nőhet az igényünk a művészetek, kultúra, bulizás, kényelem, akár lustálkodás, önmagunk kényeztetése iránt – érdemes ilyesmire is időt szánni. 

Önérzetesebbek lehetünk, ezért nehezebben viselhetjük a kritikát és ezzel mi is bánjunk óvatosabban, hiszen mások is könnyebben megbántódhatnak! Érdemes végiggondolni, hogy mi mindened van, mire lehetsz büszke, miért és kinek lehetsz hálás. Háládat fejezd is ki – főleg szeretteid felé, osztozz sikerükben és mutasd ki elismerésedet, ha kell, akkor biztosítsd őket támogatásodról! A családi ügyek tervezése, átbeszélése könnyebben mehet.

Kerüljük a stresszt és lelki megterhelést – a stressz tünetek felismeréséhez és a nyugalom visszaszerzéséhez ide kattitva olvasható pár gyakorlati tipp: https://www.harmonizalas.hu/praktika_tipp_gyakorlatok/egyszeru-stressz-jelek-es-megoldasok-hogy-konnyebbe-tedd-eleted/.  A felgyűlt feszültséget pedig érdemes valamiféle mozgással (torna, tánccal, túrázás…) levezetni.

Fizikai világunk

Kedvez az idő a takarításnak (mosás, fényezés, tisztítás).
Az Oroszlán hat a szívre, a vérkeringésre, a mellkasra és a hátra. 

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

gerinctorna, hátmasszázs, hajvágás – ez most segít a haj erősebbé, sűrűbbé tételében is, hajápolás, bármilyen mozgás, sminkelés, kényeztető wellness, szépítőfürdő, dauer.

— Étrend és menü tipp: —

A kávét cseréljük inkább zöld teára, esetleg friss zöldség- vagy gyümölcslére. Szintén javasolt a csalán tea, melynek magas a vastartalma, javítja a vérkeringést és tisztítja a vért. A hagyma és fokhagyma jó hatással van a szívre, vérkeringésre és vérnyomásra.
Reggeli: gyümölcspüré vagy joghurt búzacsírával
Ebéd: májgombóc leves vagy csirkeraguleves vagy vega lencseleves; Borsófőzelék fasírttal
Vacsora: mozzarella vagy görög saláta piritóssal vagy graham pizza

KERT

Töltsük fel a madáretető(ke)t.

Hold a Szűz jegyében

2020. február 10. (00:41) – 12. (00:40) – Hold a Szűz jegyében – Föld elem – Gyökér – Ásványi sók – kis jang

Lelki és szellemi világunk

A rendezés, rendszerezés, szelektálás, régen halogatott dolgok elvégzése, aprólékos, odafigyelést és türelmet igénylő, de akár a rutin feladatok is könnyebben mehetnek most. Nagyobb kíváncsiság, kritikusság jellemezhet, az utóbbival óvatosan bánjunk. A laza programok helyett most inkább közös munkálkodásra jöjjetek össze barátaiddal. Könnyebben mehet a tanulás, ismeretek rendszerezése, átnézése.

Könnyebben felszínre jöhetnek félelmeid, ezért kerüld a sötét hangulatú híreket. Ha félelem, szorongás gyötör, akkor ennek oldására pár tipp ide kattintva olvasható:

Félelmek, szorongás gyorssegély

Fizikai világunk

Most érdemes az otthoni készleteket felmérni, feltölteni, az iratok, számlák érvényességét, befizetéseket és kifizetéseket ellenőrizni, ha kell rendezni.

A Szűz hatással van a hasnyálmirigyre, a lépre valamint a vékony- és vastagbélre.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Szempilla és hajfestés, hajpakolás, dauer, körömápolás! Hasmasszázs – az óramutató járásának irányában, hasizom erősítő gyakorlatok – pl. hasizom befeszítés, majd elernyesztés – főleg emésztési panaszok esetén! Lazító, nyugtató fürdők, szőrtelenítés, méregtelenítő kúrák!

— Étrend és menü tipp: —

Válasszunk rostokban gazdag ételeket, esetleg gyógyteát (kamilla, menta, citromfű) – segítve az emésztést és kiválasztást. Szorulás esetén 1 pohár savanyúkáposzta-lé, vagy egy adag lenmag (joghurtba, vagy zabkásába keverve) csodákra képes!
— Menü tipp: —
Reggeli: teljes kiőrlésű kenyér, vagy zsömle megpirítva tökmag pástétommal VAGY zabkása esetleg Gyümölcspüré búzacsírával és korpával kásává sűrítve
Ebéd: Mexikói zöldséges rizses egytál étel (hússal / hallal / magokkal ízlés szerint); Frankfurti leves és aszalt szilvás lepény.
Vacsora: Teljes kiőrlésű kenyér mangalica / kókusz / kacsa… zsírral és savanyúkáposztával.

Hold a Mérleg jegyében

2020. február 12. (00:40) – 14. (01:40) – Hold a Mérleg jegyében – Levegő elem – Virág – Olajok, zsírok – kis jang

Lelki és szellemi világunk

Figyelmünk főleg kifele irányulhat ezekben a napokban (külsőnk, társasági élet, környezetünk) és nőhet a megfelelési vágyunk! Lehet, hogy nehezebben döntünk – a mindenkinek jó megoldásra törekszünk, és nem szívesen konfrontálódunk. Az életedre komoly hatással bíró döntésekkel ne a MÉRLEG hold idején foglalkozz!
Kedvez az idő

  • a személyes és társadalmi kapcsolatok ápolásának – de inkább csak könnyed, laza beszélgetésekre számíts!
  • az alkotó munkának (festés, írás, vagy bármi más)

A kitartást, fokozott odafigyelést igénylő feladatok most komoly kihívást okoznak, ha lehet, inkább máskorra időzítsd őket, ha viszont nem tudod elnapolni, akkor a gyorssegélynél lévő gyakorlatok segítenek, hogy összeszedettebb legyél: https://www.harmonizalas.hu/gyorssegely/ A hosszú utána járást igénylő, bonyolult ügyekbe se most kezdj bele.

Fizikai világunk

Szellőztessünk, takarítsunk.

A Mérleg hat a veseműködésre, a húgyhólyagra, a csípőre és a folyadékháztartásra. Szerveink aktivizálódását támogassuk elegendő folyadékkal és alvással, ill. talpmasszázzsal. Igyunk elsősorban vizet, gyümölcs- ill. gyógynövény teát. Vesegondok esetén javasolt a nyírfatea.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

szépészeti kezeléseknek (fodrász, kozmetikus, manikűr…), testfestés, henna, szépítő fürdők, szauna, aromaolajos masszázs, narancsbőr kezelés, ivókúra, léböjt kúra, méregtelenítés

— Étrend és menü tipp: —

Együnk több fokhagymát, magvakat, citromot és káposztát, melyek serkentik a káros anyagok kiválasztását.
Reggeli: diós vagy mákos pite
Ebéd: Francia hagymaleves, baconbe tekert (előfőzött, vagy sütött) cékla /sütőtök / hús ízlés szerint VAGY töltött héjába főtt krumpli.
Vacsora: Avocado krémes pirítós

Hold a Skorpió jegyében

2020. február 14. (01:40) – 16. (5:09) – Hold a Skorpió jegyében – Víz elem – Levél – Szénhidrátok – kis jang

Lelki és szellemi világunk

Erőt vehet rajtunk a világ tökéletesítése – leginkább saját elképzeléseink szerint. Most jobban vonzódhatunk a misztikus, spirituális dolgok iránt. Nagy lelkesedéssel fogunk bele abba, amit szeretünk csinálni. Kényszer estén viszont ellenállás, dacolás bukhat ki belőlünk.

Érzéseink fokozódnak, akár a végletek megéléséig. Kedvez az idő a mély feltáró beszélgetéseknek – akár egy közeli baráttal, akár egy szakemberrel (a feszültségek vagy félelmek oldásában nagyobb eredményeket érhetünk el) .

Tüzesebbek lehetünk – többféle értelemben! Érzékenyebbek és figyelmesebbek vagyunk, ezért érdemes egy kellemes, gyertyafényes vacsorával indítani az estét 😉

Ilyenkor inkább kerüljük el a számunkra veszélyes helyeket, embereket! Most könnyebben észrevesszük a manipulációt. A fontosabb pénzügyeket máskorra érdemes időzíteni.

Fizikai világunk

Kedvez az idő szemölcsök, fibrómák, egyéb biológiai képletek eltávolítására, tervezhető kisebb műtétekre. Szintén megfelelő idő a rágcsáló és rovarirtásra, ill. háziállatok féregtelenítésre.

A Skorpió hat a nemi és kiválasztó szervekre (a húgyutakra és a végbélre), a szexualitásra. Előzzük meg az aranyaret rostdús étrenddel és rendszeres mozgással. Most fokozottan figyeljünk a megfelelő öltözködésre – főleg a lábunkat tartsuk melegen!

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Nyugtató fürdő, masszázs, meditáció, relaxáció, lelkigyakorlat, akupunktúra, akupresszúra. Aranyér fájó helyét körömvirág krémmel, vagy a borogatással kezelhetjük (4 fej hagymát süssünk meg tepsiben, nyomjuk szét, majd főzzük fel, és öntsünk hozzá fél dl olivaolajat). Felfázás esetén, vagy akár megelőzésként ajánlott a cickafarból és zsurlóból készített fürdő.

— Étrend és menü tipp: —

Együnk almát, savanyú káposztát, melyek immunerősítők és segítik az emésztést, kiválasztást is.
Reggeli: zabkása, friss vagy aszalt gyümölccsel, magokkal, mézzel… ízlés szerint
Tízórai: friss gyümölcs
Ebéd: Zöldségleves gazdagon, szilvás gombóc, vagy nudli.
Uzsonna:
Vacsora: kukorica saláta pirítóssal

holdfázisok Nagy Jin
Hold a nyilas jegyében

2020. február 16. (5:09) – 18. (11:38) – Hold a Nyilas jegyében – Tűz elem – Termés – Fehérjék – NAGY Jin

Lelki és szellemi világunk

Lendületesebbek, lelkesebbek lehetünk, jobban vonzanak az új lehetőségek és távlatok – most érdemes új dolgokat, akár vállalkozást beindítani, terveket készíteni és megvalósítani, ötletgazdagabbak vagyunk és jobbak a megérzéseink is, viszont kevésbé viseljük el a mindennapos megszokott, rutin dolgokat. Kedvez az idő az utazásnak, kirándulásnak, jogi ügyek intézésének, társadalmi eseményeken való részvételnek, kapcsolatépítésnek.

Felfokozottabb lehet igazságérzetünk. Inkább kerüljük az aprólékos munkát, odafigyelést, elmélyülést, vagy komoly fizikai erőkifejtést igénylő feladatokat. Ha viszont nem tudjuk elnapolni ezeket, akkor a gyorssegélynél lévő gyakorlatok segítenek, hogy összeszedettebbek legyünk: https://www.harmonizalas.hu/gyorssegely/
A mély lelki beszélgetéseket se mostanra időzítsd, mert ilyenkor kevésbé vagyunk empatikusak és megértők, hamarabb részesülünk kioktatásban.

Fizikai világunk

A Nyilas hat a combra, a derékra, csípőre, az izületekre és az életerőre. 

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Hideg-meleg vizes váltott lábzuhany, testápoló használat (célszerű előtte puha kefével átdörzsölni a bőrt, hogy megszabaduljunk az elhalt hámsejtektől, és felpezsdítsük a vérkeringést), bármilyen mozgás, nyújtózkodás, masszázs, cellulitisz kezelés, wellness – otthon pl. forró fürdő, mely után meleg takaróba bújva pihenjünk.

— Étrend és menü tipp: —

Növeljük az A-, D-vitamin és kálcium bevitelt – mely táplálja csontjainkat.
Reggelire tojás (ahogy szereted ;),
Ebédre: Bableves, túrógombóc tört dióban megforgatva
Vacsorára: grillsajt vagy sülthal vagy sülthús friss salátával és barna rizzsel

A húsokon, tejtermékeken, tojáson  kívül fehérjeforrások még:
köles, halak, gomba, hüvelyesek (pl. borsó, lencse, bab), csonthéjasok (pl. dió, mogyoró, mandula, szezám mag, napraforgó mag), tofu.

KERT

Nézzük meg a madáretetőket és töltsük fel őket.

Hold a Bak jegyében

2020. február 18. (11:38) – 20. (20:43) – Hold a Bak jegyében– Föld elem – Gyökér – Ásványi sók – NAGY Jin

Lelki és szellemi világunk

Ilyenkor könnyebben tudjuk lépésről-lépésre végiggondolni terveinket, pénzügyeinket, céltudatosabbak lehetünk. Kedvez az idő a pontosságot, kifinomultságot igénylő munkáknak. Kevésbé lehetünk nyitottak mások ötleteire, nehezen hangolódunk az érzelmekre, nehezünkre eshet az empátia, szívesebben lehetünk egyedül és merengünk az élet nagy kérdésein.

Kedvez az idő az ingatlannal és egzisztenciával kapcsolatos ügyintézésnek, az önismereti munkának.
Kihívást jelenthet, ezért inkább kerülendő a gyorsaságot, rugalmasságot, alkalmazkodást, empátiát, kreativitást, újdonságra való nyitottságot igénylő feladatok, programok.

Fizikai világunk

Nő a teherbírásunk, fizikai erőnk. Jobban vonz a kétkezi munka, földdel kapcsolatos tevékenységek – a kertészkedéstől a sziklamászásig, vagy barlangászásig.
A javító, karbantartó, állagmegóvó munkánk most eredményesebb lehetnek.
A Bak hatással van a térdre, az izületekre, a csontokra, valamint a bőrre és körmökre.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

szőrtelenítés, gerinctorna, masszázs, gyógytorna és szauna – melyek a görcsös ízületeknek is jó tesznek, a bőr állagát javító kozmetikai kezelések – száraz ledörzsölés pl. puha kefével, majd hideg-meleg váltott zuhany – így beindul a vérkeringés és megszabadulunk az elhalt hámsejtektől, ezután érdemes hidratáló testápolót használni, iszap és agyagpakolás, körömápolás – a most levágott körmök erősebbek és keményebbek maradnak. A fájó ízületekre javasolt pakolás: 1 reszelt gyömbért keverjünk össze negyed annyi lenmaggal, adjunk hozzá egy kis forró vizet, keverjük pépesre, majd rakjuk egy vászonkendőbe és fél órán át tartsuk a fájó helyen. Ha lazító, nyugtató, feszültségoldó, melegítő hatású fürdővel akarjuk kényeztetni magunkat, akkor 3 ek orbáncfüvet forrázzunk le 1 liter vízzel, hagyjuk állni 15 percig, szűrjük le és adjuk hozzá a fürdővízhez, pár csepp levendula illóolajat is csepegtethetünk bele.

— Étrend és menü tipp: —

Teljes kiőrlésű termékek, magvak, zöldségek, gyümölcsök, gabonák, halak, tojás, sajtok, husok… Tipp: Mákos vagy diós ételek 😉  Mandulás pisztráng, Vegyes saláta – mindent bele, amit otthon találsz + pici só, olivaolaj és egy gerezd citrom leve.

— MENÜ tipp: —
Reggeli:
fitt szilvás táska agy zabkása magokkal és aszalt gyümölcsökkel
Ebéd: mexikói rizs, fokhagymás harcsafalatokkal (zúzott fokhagymával és sóval keverni, kicsit állni hagyni, majd vajban, sűrűn keverve megsütni.  VAGY Borsóleves + diós durum tészta VAGY Spenótos nokedli reszelt sajttal
Vacsora: Magos kenyér, vöröslencse pástétommal VAGY sóskás csavart tészta pirított füstölt lazaccal.

Hold a vízöntő jegyében

2020. február 20. (20:43) – 23. (7:39) – Hold a Vízöntő jegyében – Levegő elem – Virág – Olajok, zsírok – NAGY Jang

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban inkább a lelkileg könnyed, laza, akár a megszokottól eltérő programokra vágyhatunk. Nyitottabbak vagyunk az újdonságokra, nőhet az információéhségünk, szokatlan gondolataink, élményeink lehetnek, erősödnek a megérzéseink. A jövő céljaival kapcsolatos ötletbörzének, és az új ötletek kidolgozásának is kedvez az idő.
Készülj fel, hogy most kihívást jelentenek a hétköznapi, unalmas, rutin, vagy a nagyobb fizikai erőt igénylő feladatok, a „bezártság”, konfliktuskezelés, várakozás, türelem is nehezedre eshet. Ha lehet, akkor ezeket időzítsd máskorra.

Fizikai világunk

A Vízöntő hat a térdkalácsra, a sípcsontra, a bokára és az erekre. A visszeres helyeket kenegessük vadgesztenyés körömvirágkrémmel (8 ek apróra vágott körömvirághoz adjunk 4 ek darált vadgesztenyét és fél l kókuszzsírt. 10 percig főzzük, majd 24 órán át pihentessük, utána szűrjük le), enyhén masszírozzuk át lábunkat, haladjunk a szív irányába. Nyújtott, esetleg enyhén megemelt lábbal végezzünk bokakörzéseket, váltott lábfej spiccelést és visszafeszítést (integetés), lábujjak „ökölbe húzását”, majd szétnyitását. Este pihenjünk magasra tett lábbakkal.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

váltott hideg-meleg fürdő (mely frissít és visszér esetén is javasolt), akupunktúra, akupresszúra.

— Étrend és menü tipp: —

A visszér megelőzésére kiváló a C- és E-vitaminbevitel növelése – pl. több paprika, hagyma, fokhagyma, dió.
Reggeli: zabkása magokkal, aszalt gyümölcsökkel, mézzel.
Tízórai: avokádós banánkrém (fél avokádót, 2 banánt, fél citrom levét egy pici fahéjjal fűszerezve botmixerrel elegyítsük.)
Ebéd: tejszínes, tárkonyos raguleves; grízes tészta vagy Brokkoli krém leves; mandulás pisztráng vegyes salátával (pici oliva olajjal és citromlével meglocsolva)
Vacsora: Mangalica zsíros vagy kókuszzsíros kenyér lilahagymával.

holdfázisok Nagy Jang
Hold a Halak jegyében

2020. február 23. (7:39) – 25. (19:49)  – Hold a Halak jegyében – Víz elem – Levél – Szénhidrátok – NAGY Jang

Lelki és szellemi világunk

A halak időszakában sokkal érzékenyebbek vagyunk, hangulatunk könnyen ingadozhat, fokozódik a szeretetigényünk. Egy egyszerű gyakorlat fokozottan javasolt ezekben a napokban: https://www.harmonizalas.hu/praktika_tipp_gyakorlatok/osszeszedettseg-koncentralokepesseg-front-turo-kepesseg-1-egyszeru-gyakorlattal/

Ilyenkor inkább az érzelmek, mint a fizikai világban mozgunk kényelmesen. Érdemes lelki világunkra több időt szentelni – pl. meditáció, baráti beszélgetések, művészetek – megtapasztalóként, akár alkotóként… szükség esetén szakember segítségével. Próbáljunk jobban odafigyelni a körülöttünk lévők igényeire, de tartsunk egyensúlyt a másokról és önmagunkról való gondoskodásban, mert hajlamosabbak lehetünk a mártírságra.  Kedvez az idő a vizes programoknak– a lábfürdőtől, a sós kádvízben ázáson át a természetes fürdési lehetőségekig bármelyik jó, de a nagymosást is érdemes ezekre a napokra tenni!

Nem kedvez az idő a fokozott koncentrációnak, a racionális gondolkodóképességnek, ezért – ha megtehetjük, akkor – a velük kapcsolatos helyzeteket érdemes kerülni ezekben a napokban – sőt a következő napokban, a Kos jegyében is!

Fizikai világunk

A Halak kihat a talpra, a lábujjra és a mozgásra és a nyirokrendszerre. A talpmasszázs erősíti a szervezetünket és segít könnyebben megszabadulni a méreganyagoktól. Masszírozzuk át talpunkat, és mozgassuk meg lábujjainkat. Görgethetünk teniszlabdát, vagy kisebb kemény labdát a talpunk alatt, vagy sétáljunk kavicsokon (otthonra is csinálhatunk egy párnahuzatba töltött kavicsokkal – taposó párnát magunknak) – ezzel serkentjük szerveink működését.
A nyirokrendszert erősíthetjük könnyebb tornával, masszázzsal.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

talpmasszázs, lábfürdő – pl. tengeri sóval, lábtorna, relaxáció, meditáció, nyugtató fürdők (levendula, citromfű), szauna, gőzfürdő, úszás, vízi torna, művészet-terápiák, léböjt, szemölcsök, tyúkszemek, bőrkeményedések eltávolítása – utána körömvirág krém használata javasolt. 

— Étrend és menü tipp: —

Érdemes növelni a C-vitamin bevitelt. Étrendünket színesebbé tehetjük zsázsa fogyasztásával, mely sok vitamint tartalmaz. Egy kisebb tálba helyezzünk vattát, erre szórjuk a zsázsa magokat. (Bálint gazda honlapján ennél pontosabb leírást is találhatunk 😉
Reggeli: pirítós csipkebogyó lekvárral vagy kukorica kása mézzel, magokkal és nyers, pucolt csipkebogyóval.
Ebéd: Székelykáposzta vagy Csontleves gazdagon (minél többféle zöldséggel) és szilvás gombóc vagy nudli házi lekvárral 
Vacsora: pirítós burgonyakrémmel (főtt burgonya villával, vajjal összetörve, fokhagmával vagy szerecsendióval és sóval fűszerezve) + savanyú káposzta vagy nyers zöldségek pl. retek, paprika…

KERT

Öntözzük meg a cserepes és szobanövényeket.

Hold a Kos jegyében

2020. február 25. (19:49) – február 28. (8:32) – Hold a Kos jegyében – Tűz elem – Termés – Fehérjék – kis jin

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban lendületesebbek, energikusabbak, de meggondolatlanabbak is vagyunk, nyugtalanság, türelmetlenség esetleg fejfájás gyötörhet.
Most érdemes olyasmivel foglalkozni, amit gyorsan el akarunk intézni, de nem igényel átgondoltságot.
Kapcsolatainkban legyünk óvatosak, mert könnyebben kirobbanunk! Előbb engedjük ki a gőzt és csak aztán menjünk bele a konfliktushelyzetekbe. A lenyugváshoz pár gyakorlat itt található:
https://www.harmonizalas.hu/gyorssegely/
Ha pedig még mindig feldúltak vagyunk, akkor lehet, hogy jobb 1-2-t aludni az ügyre – amíg a Hold átlép a BIKA jegyébe.

Fizikai világunk

A kos hatással van a fejre, az arcra, az agyra, a szemre, az orra és az életerőre. Érdemes a fényviszonyokhoz igazítani a kütyükijelzők fényerejét – pl. sötétben csökkentve azt. (Beállítások õ/ Kijelző 5 / Fényerő).

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Tudatos lazítás – mindenképp biztosítsunk magunknak ’én időt’! Alakformáló és feszesítő torna, arc- és fejmasszázs. Nyugtalanságunkat érdemes mozgással levezetni (séta, futás, aerobic, biciklizés, kirándulás, tánc, tai-chi… vagy bármi, amit szívesen csinálsz).  Ezekben a napokban ajánlott a szemtorna és szemünk gyakoribb pihentetése – ezt megtehetjük a kamillás borogatással is.

Hasznos lehet a váltott orrlyukú légzés (melyről itt írtam bővebben: https://www.harmonizalas.hu/praktika_tipp_gyakorlatok/osszeszedettseg-koncentralokepesseg-front-turo-kepesseg-1-egyszeru-gyakorlattal/) .
Alvás előtt igyunk egy csésze citromfű teát, vagy próbáljuk ki az alábbi fürdőt – mindkettő megnyugtat: menta, rozmaring, levendula, izsóp, zsurló – 20 percig pihenjünk benne. 

— Étrend és menü tipp: —

Igyekezzünk minél több C-vitamint és béta-karotint juttatni szervezetünkbe. Érdemes kerülni a koffeint, cukrot és félkész ill. zsíros ételeket, ezzel talán megelőzhetjük a fejfájást is. Fogyasszunk inkább zöld teát (kakukkfűvel keverve a fejfájást is enyhítheti), ill. friss gyümölcsökből, vagy zöldségekből készített turmixot, vagy préselt levet.
Szemünket erősíthetjük naponta 2-szer 1 dl répalé + 1 kk méz keverkének fogyasztásával.
Reggeli: müzli vagy zabkása sárgabelű gyümölcsökkel VAGY tojás, ahogy szeretjük friss zöldséggel pl. paradicsom, vagy piros színű paprika
Ebéd: Sütőtök krém leves, Túrógombóc   vagy Tojásos galuska savanyú káposztával
Vacsora: Tonhal saláta pirítóssal. Legyen benne gyufaszálra vágott répa (én először az uborkaszeletelőn vágom fel, majd a vékony szeleteket vékony csíkokra vágom), paradicsom esetleg piros színű paprika, jégsaláta, és amit még találunk otthon 😉 1 gerezd citrom levével, pici olivaolajjal meglocsolva és pici sóval mennyei salátát kapunk!

Hold a Bika jegyében

2020. február 28. (8:32) – március 1. (20:22) – Hold a Bika jegyében – Föld elem – Gyökér – Ásványi sók  – Nagy JANG

Lelki és szellemi világunk

Kicsit lelassulhatunk, a kényelem fontosabbá válhat, de mégis teherbíróbbnak érezhetjük magunkat, szívesen végezhetünk kétkezi munkát, türelmesebbek lehetünk, és jobban bánhatunk a pénzzel (most érdemes foglalkozni a költségvetéssel, befektetésekkel…). Ezekben a napokban jól eshet a kirándulás, piknik, vendégség szervezése, érzékeink kényeztetése.

Viszont érdemes kerülni a gyorsaságot és spontaneitást igénylő dolgokat.  Ha lehet, akkor vizsgáinkat is érdemes más napokra időzíteni. Számítsunk arra, hogy ebben az időben makacsabbak lehetünk, és kevésbé vagyunk nyitottak új dolgokra.

Fizikai világunk

A Bika kihat a nyakra, torokra, fogakra, a mandulára, a szaglásra, az ízlelésre, a pajzsmirigyre és a fülre.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Reggel lazítsuk el nyakunkat enyhe fejkörzéssel. Masszázs, fürdők, meleg pakolások – főleg a bekeményedett izmok ellazítására, iszappakolás, torok „karbantartás” – reggeli szegfűszeges teás, vagy sós vizes gargalizálás; lándzsás utifű, hársfatea fogyasztása mézzel és citrommal, a szabadban pedig védjük sállal nyakunkat), kék színgyógyászat torokra – akár egy áttetsző kék sálon át megvilágítva a torkot ;), fogínyápolás (borsmenta). Mandulagyulladás esetén készítsünk meleg pakolást áttört főtt krumpliból és apróra vágott hagymából. Most kerüljük a fogorvost – ilyenkor a sebek vérzékenyebbek és nehezebben gyógyulnak.

— Étrend és menü tipp: —

Együnk több hagymát, fokhagymát, almát, savanyú káposztát és más C-vitamindús ételt. Igyunk csipketeát mézzel és citrommal.
Reggeli: müzli vagy zabkása bogyós gyümölcsökkel (ha nincs friss, akkor aszalt is jó)
Ebéd: Hagyma leves fokhagymával bedörzsölt pirítóssal vagy erdei gyümölcsleves, zöldségágyon sült hal vagy hús (ízlés szerinti fűszerezéssel).
Vacsora: héjában főtt, vagy sült édesburgonya vegyes salátával, vagy fokhagymás pirítós

stresszoldás képességfejlesztés agyintegráció érzelmi zavarok oldása
Hold az Ikrek jegyében

2020. március 1. (20:22) – 4. (5:28) – Ikrek – Levegő elem – Virág – Olajok, zsírok – kis jin

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban inkább a laza elfoglaltságok vonzhatnak: könnyed csevegés, barátkozás, ismerkedés, séta, labdajátékok, társasjáték, nézelődés. Alkalmas az idő – akár a régóta halogatott – üzleti, vagy hivatalos ügyek intézésére, tárgyalások, telefonos egyeztetések lebonyolítására, információszerzésre (akár a világhálón, akár könyvtárban…).

Bár a kommunikációra nyitottabb vagy ebben az időszakban, de ne várj mélyenszántó beszélgetést, ill. a konfliktuskezelésnek se kedvez az IKREK jegyében járó Hold. Érdemes óvatosan bánni az ígéretekkel, hosszú távú feladatokat ne most vállalj el. A szokásosnál nagyobb kihívást jelenthet a koncentráció, elmélyülés, kitartás – bármibe fogsz, ezt érdemes figyelembe venni.

Fizikai világunk

Kedvez az idő a nagytakarításnak és alapos szellőztetésnek.
Az ikrek hat a tüdőre, a légcsőre, a légzésre, a karra és a vállra.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

frissítő hideg-meleg váltott fürdő, illóolajos inhalálás (pl. kakukkfű + tengeri só „vizes oldatával”) , légző gyakorlatok, bármilyen mozgás – főleg a szabadban, vagy nyitott ablak mellett (ha túl hideg van ehhez, akkor egy alapos szellőztetés után). 

— Étrend és menü tipp: —

Együnk sok káliumban gazdag ételt (reggel, vagy tízórai, uzsi idején pl. alma, banán)
Reggeli: Gyömbéres keksz, citromos teával VAGY pirítós paprikával
Ebéd: Húsleves – ha szeretjük, akkor erős paprikával; Csípős csirke, vagy hal rizottó
Vacsora: Fokhagymás pirítós, pár csepp olivaolajjal

KERT

Szellőztessük ki a pincét és ellenőrizzük az itt raktározott termést.

Hold a Rák jegyében

2020. március 4. (5:28) – 6. (10:30) – Hold a Rák jegyében – Víz elem – Levél – Szénhidrátok – kis jin

Lelki és szellemi világunk

Ezekben a napokban „lelkizősebbek”, érzékenyebbek, változékony hangulatúak lehetünk, szívesebben vagyunk otthon, vagy hozzánk közel állókkal, erősebb a gondoskodási ösztönünk, ill. jobban vágyunk arra is, hogy törődjenek velünk (egy kedves szó, üzenet, ölelés… csodákat tesz!). Ha érdekel a családfakutatás, akkor most érdemes vele foglalkozni. A családi béke megalapozásáról pedig itt lehet olvasni: https://www.harmonizalas.hu/onervenyesites_asszertivitas/hogy-alapozzuk-meg-a-csaladi-kapcsolati-beket/

De a kitartást, precíz tervezést, fokozott odafigyelést, meggondoltságot igénylő feladatok most komoly kihívást okoznak, ha lehet, inkább máskorra időzítsd őket.

Fizikai világunk

Kedvez az idő

  1. az otthonszépítésnek, a kisebb lakásátalakításoknak,
  2. a mosásnak, folttisztításnak (akár a szőnyegről, ülőgarnitúráról),
  3. a vizes programoknak– a lábfürdőtől, a sós kádvízben ázáson át a természetes fürdési lehetőségekig bármelyik jó, de a nagymosást is érdemes ezekre a napokra tenni!

A Rák kihat a májra, a gyomorra és az egész emésztőrendszerre. Ez utóbbit jobban óvjuk ezekben a napokban. 

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Emésztést javító teák – pl. köménymagos, gőzölések, mellápolás, nyugtató és váltott hideg-meleg fürdők.
Nem ajánlott a hajmosás és hajvágás.

— Étrend és menü tipp: —

Ügyeljünk a helyes táplálkozásra – kerüljük az édességeket, a rántott és nehéz ételeket. Együnk több diót, mely javítja az emésztést, megtisztítja a beleket és a gyomrot a nyálkától, valamint erősíti az immunrendszert.
Reggeli: Zabkása dióval és aszalt gyümölcsökkel – ízlés szerint
Tízórai: Nyers gyümölcs
Ebéd: Töltött gomba rizzsel és vegyes salátával vagy Csontleves gazdagon almás diós rétes vagy pite
Vacsora: Sütőtök vagy párolt vegyes zöldség (ízlés szerinti fűszerezéssel) + héjában főt v. sült krumpli v. rizs + vegyes saláta (pl. lilakáposzta, jégsaláta, reszelt kígyó uborka + pici só és citromlé)

KERT

Locsoljuk meg a szobanövényeket.

Hold az Oroszlán jegyében

2020. március 6. (10:30) – 8. (11:49) – Hold az Oroszlán jegyében – Tűz elem – Termés – Fehérjék – kis jin

Lelki és szellemi világunk

Bátrabbak és leszántabbak vagyunk ezekben a napokban, ezt érdemes belevágni a régóta halogatott dolgokba 😉  Erősödhet alkotási vágyunk, kreativitásunk, melyet az apró dolgoktól kezdve (főzés, kertészkedés, varrás, rajzolás, színezés, zenélés, tánc) a nagyobbakig (akár egy vállalkozás beindítása) kiélhetünk! Nőhet az igényünk a művészetek, kultúra, bulizás, kényelem, akár lustálkodás, önmagunk kényeztetése iránt – érdemes ilyesmire is időt szánni. 

Önérzetesebbek lehetünk, ezért nehezebben viselhetjük a kritikát és ezzel mi is bánjunk óvatosabban, hiszen mások is könnyebben megbántódhatnak! Érdemes végiggondolni, hogy mi mindened van, mire lehetsz büszke, miért és kinek lehetsz hálás. Háládat fejezd is ki – főleg szeretteid felé, osztozz sikerükben és mutasd ki elismerésedet, ha kell, akkor biztosítsd őket támogatásodról! A családi ügyek tervezése, átbeszélése könnyebben mehet.

Kerüljük a stresszt és lelki megterhelést – a stressz tünetek felismeréséhez és a nyugalom visszaszerzéséhez ide kattitva olvasható pár gyakorlati tipp: https://www.harmonizalas.hu/praktika_tipp_gyakorlatok/egyszeru-stressz-jelek-es-megoldasok-hogy-konnyebbe-tedd-eleted/.  A felgyűlt feszültséget pedig érdemes valamiféle mozgással (torna, tánccal, túrázás…) levezetni.

Fizikai világunk

Kedvez az idő a takarításnak (mosás, fényezés, tisztítás).
Az Oroszlán hat a szívre, a vérkeringésre, a mellkasra és a hátra. 

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

gerinctorna, hátmasszázs, hajvágás – ez most segít a haj erősebbé, sűrűbbé tételében is, hajápolás, bármilyen mozgás, sminkelés, kényeztető wellness, szépítőfürdő, dauer.

— Étrend és menü tipp: —

A kávét cseréljük inkább zöld teára, esetleg friss zöldség- vagy gyümölcslére. Szintén javasolt a csalán tea, melynek magas a vastartalma, javítja a vérkeringést és tisztítja a vért. A hagyma és fokhagyma jó hatással van a szívre, vérkeringésre és vérnyomásra.
Reggeli: gyümölcspüré vagy joghurt búzacsírával
Ebéd: májgombóc leves vagy csirkeraguleves vagy vega lencseleves; Borsófőzelék fasírttal
Vacsora: mozzarella vagy görög saláta piritóssal vagy graham pizza

KERT

Töltsük fel a madáretető(ke)t.

Hold a Szűz jegyében

2020. március 8. (11:49) – 10. (11:05) – Hold a Szűz jegyében – Föld elem – Gyökér – Ásványi sók – kis jin hétfő estig, majd kis jang

Március 9-én, 18:49-kor TELIHOLD: ilyenkor nagyobb a lendület, de nehezebb a fékezés – egyéb tudnivalók: https://www.harmonizalas.hu/holdnaptar/telihold-nagyobb-lendulet-nehezebb-fekezes/ Ha lehet, akkor ezekben a napokban (telihold idején, ill. az előtte és utána lévő napon) kerüljük a fogorvosi és műtéti beavatkozásokat.

Lelki és szellemi világunk

A rendezés, rendszerezés, szelektálás, régen halogatott dolgok elvégzése, aprólékos, odafigyelést és türelmet igénylő, de akár a rutin feladatok is könnyebben mehetnek most. Nagyobb kíváncsiság, kritikusság jellemezhet, az utóbbival óvatosan bánjunk. A laza programok helyett most inkább közös munkálkodásra jöjjetek össze barátaiddal. Könnyebben mehet a tanulás, ismeretek rendszerezése, átnézése.

Könnyebben felszínre jöhetnek félelmeid, ezért kerüld a sötét hangulatú híreket. Ha félelem, szorongás gyötör, akkor ennek oldására pár tipp ide kattintva olvasható:

Félelmek, szorongás gyorssegély

Fizikai világunk

Most érdemes az otthoni készleteket felmérni, feltölteni, az iratok, számlák érvényességét, befizetéseket és kifizetéseket ellenőrizni, ha kell rendezni.

A Szűz hatással van a hasnyálmirigyre, a lépre valamint a vékony- és vastagbélre.

Egészség és szépségápolás terén ajánlott tevékenységek:

Szempilla és hajfestés, hajpakolás, dauer, körömápolás! Hasmasszázs – az óramutató járásának irányában, hasizom erősítő gyakorlatok – pl. hasizom befeszítés, majd elernyesztés – főleg emésztési panaszok esetén! Lazító, nyugtató fürdők, szőrtelenítés, méregtelenítő kúrák!

— Étrend és menü tipp: —

Válasszunk rostokban gazdag ételeket, esetleg gyógyteát (kamilla, menta, citromfű) – segítve az emésztést és kiválasztást. Szorulás esetén 1 pohár savanyúkáposzta-lé, vagy egy adag lenmag (joghurtba, vagy zabkásába keverve) csodákra képes!
— Menü tipp: —
Reggeli: teljes kiőrlésű kenyér, vagy zsömle megpirítva tökmag pástétommal VAGY zabkása esetleg Gyümölcspüré búzacsírával és korpával kásává sűrítve
Ebéd: Mexikói zöldséges rizses egytál étel (hússal / hallal / magokkal ízlés szerint); Frankfurti leves és aszalt szilvás lepény.
Vacsora: Teljes kiőrlésű kenyér mangalica / kókusz / kacsa… zsírral és savanyúkáposztával.

Programajánló

Ha szeretnéd jobban kezelni a mindennapos feszültségeket, fejlesztenéd képességeidet, ill. mindebben szeretteidet is segítenéd, akkor a 2020. januárban induló One Brain tanfolyamunkat ajánlom számodra. Még lehet jelentkezni Részletek: https://www.harmonizalas.hu/kepzesek-tanfolyamok/komplex-kepzes/

Ha pedig önbizalom, önérvényesítés terén erősödnél, akkor 4×1 + 2×1 napos képzéssorozatunkat ajánlom! Részletek: https://www.harmonizalas.hu/kepzesek-tanfolyamok/onbizalom-onervenyesites/
Jelentkezz minél hamarabb, mert a helyek száma korlátozott!

A gondos tervezés és szervezés a nyugodtabb élet kulcsa! Ebben szeretnénk mi is segíteni: frissült naptárunk, amiben a képzések mellett a gyerekeknek szóló nyári napközis táborok időpontjai is szerepelnek már!

Szeretettel:
Széplaki Viktória, Viki
Stresszoldás, agyintegráció, képességfejlesztés

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE ide kattintva – a megnyíló űrlap kitöltésével lehetséges.

Megjegyzés hozzáfűzése