Elengedés mechanizmus

„Minél több félelmet engedek el, annál inkább érzem a változás szabadságát.”

Az elengedés mechanizmus Dr. David R. Hawkins: Elengedés könyvéből származik.
„Az elengedés arról szól, hogy tudatában vagyunk egy érzésnek, hagyjuk feljönni, vele maradunk, és hagyjuk, hadd fussa köreit anélkül, hogy meg akarnánk változtatni, vagy bármit is tennénk vele. … hagyjuk az érzést lenni, és a mögötte meghúzódó energia kieresztésére összpontosítunk.

Első lépésben engedjük meg magunknak, hogy érzéseink legyenek, anélkül hogy

  • ellenállnánk nekik,
  • rázúdítanánk valakire,
  • félnénk tőlük,
  • helytelenítenénk őket, vagy
  • moralizálnánk őket velük kapcsolatban.

Ez azt jelenti, hogy félretesszük ítéleteinket, és észrevesszük, hogy csak egy érzéssel van dolgunk. A módszer arról szól, hogy az érzéssel maradunk, és az összes módosításra tett bárminemű erőfeszítést feladjuk. Engedjük el, hogy ellen akarunk állni az érzésnek. Az ellenállás az, ami fenntartja az érzést. Amikor feladjuk az ellenállást vagy az érzés megváltoztatására tett kísérletet, akkor az áthajlik a következő érzésbe, amit már egy könnyebb érzet kísér. Az az érzés, amelynek nem állunk ellen, semmivé lesz, amint szertefoszlik mögüle az energia.

Amikor nekilátunk ennek a munkának, észre fogjuk venni, hogy félünk, és bűntudatunk van amiatt, hogy egyáltalán vannak érzéseink; általánosan létezik egy ellenállás az érzésekkel szemben. Az érzéseket könnyebb felszínre engedni, ha elengedjük az arra adott reakcióinkat, hogy egyáltalán vannak érzéseink. Ennek legjobb példája a félelemtől való félelem. Először engedjük el az érzéssel kapcsolatos félelmet és bűntudatot, majd merüljünk bele magába az érzésbe.

Amikor elengedünk, hagyjuk figyelmen kívül a gondolatainkat. Magára az érzésre összpontosítsunk, ne a gondolatokra. A gondolatok végeláthatatlanok, saját magukat támasztják alá, és csak további gondolatokat szülnek. A gondolatok csupán az elme racionalizálásai, amelyekkel megpróbálja megmagyarázni az érzések jelenlétét. Egy érzés valódi oka azonban az érzés mögött felgyülemlett nyomás, amely adott pillanatban felbukkanásra kényszeríti az érzést. A gondolatok és a külső események csupán kifogások, az elme kitalációi.
Ahogy egyre gyakorlottabbá válunk az elengedésben, észre fogjuk venni, hogy az összes negatív érzés a túléléshez köthető alapvető félelmünkkel kapcsolatos, és hogy az összes érzés pusztán túlélőprogram, melyet az elme szükségesnek vél. Az elengedés technikája progresszívan visszafejti a programokat. E folyamaton keresztül az érzések mögött meghúzódó indíték egyre nyilvánvalóbbá válik. …”

Részlet David R. Hawkins: Elengedés c. könyvének 37-38. oldaláról

#elengedés #DavidRHawkins #elengedésmechanizmus #stresszoldás

Jó gyakorlást kívánok!

Szeretettel:

Széplaki Viktória, Viki
Agyintegráció, Stresszoldás, Képességfejlesztés…

Elérhetőség

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE ide kattintva – a megnyíló űrlap kitöltésével lehetséges.

#NeuroenergetikaiKineziológia #stresszoldás #Agyintegráció #LEAP #képessségfejlesztés #One Brain tanfolyam