Kitágult lehetőségek – kineziológia

Az érzelmi stresszoldásra fókuszáló kineziológiai tanulmányaim elején fontos szabály volt: „tüneteket nem kezelünk!” Aztán szerelmes lettem a modern agykutatási eredményeket a hagyományos kínai orvoslással ötvöző energetikai kineziológia módszereibe (LEAP, SIPS, BAP, NEK). Így sok éve kiterjedt a munkám a lelki gondok mellett a testi tünetek, funkciózavarok, ilyen-olyan fájdalmak kezelésére, oldására is. Természetesen az orvosok és egyéb egészségügyi dolgozók kenyerét most se veszem el, sőt!

  1. Egyrészt ezek a módszerek nem diagnosztizálásra és nem az orvosi ellátás helyettesítésére valók. Az energetikai kineziológia azokra az energiarendszerekre hat, amik aztán fizikai szinten is képesek változásokat kiváltani. De NEM nyúlunk közvetlenül sem az idegrendszerhez, sem a szervekhez. Energetikai kiegyensúlyozással hatunk rájuk, így segítve a szervezet öngyógyító folyamatait.
  2. Másrészt soha nem ígérek semmit, hiszen teljesen egyénfüggő, hogy mire jutunk a közös munkánkkal.
kitágult lehetőségek az energetikai kineziológia segítségével

Ami viszont biztos, hogy számos esetben – akár komoly mértékben – sikerül javítani a hozzám fordulók életminőségét. Legutóbb épp egy magas vérnyomással érkező kliensem jelzett vissza, hogy a pokoli tarkófájása teljesen megszűnt a kezelésünk után.

Milyen esetekben érhetünk el javulást a kineziológia segítségével?

Íme a paletta – a teljesség igénye nélkül !

Mire jó a Cook csomó: stresszoldás képességfejlesztés

– alacsony stressztűrés,
– alvászavarok,
– fejfájás, migrén,
– szorongás, pánik…
– érzelmi zavarok (kedvetlenség, frusztráltság, depresszió, dührohamok… ),
– figyelemzavar, koncentrációs problémák,
– memóriazavarok,
– halogatás,
– auditív és vizuális érzékelési zavarok, szkotópia, nisztagmus, ezo- és exophoria…
– szaglással kapcsolatos zavarok (érzékenység, szagláskiesés…)
– gondolkodási nehézségek, zavarok,
– pszichoszomatikus ill. nehezen diagnosztizálható tünetek,
– vizelettartási problémák (bepisilés, inkontinencia),
– termékenységi gondok, meddőség,
– szexuális zavarok (csökkent, vagy túlzott libidó…),
– időjárás változására való érzékenység,
– egyensúlyzavarok,
– mozgáskoordinációs problémák,
– mozgásszervi panaszok (fájdalmak, zavarok…),
– magas vagy alacsony vérnyomás,
– emésztési zavarok, székrekedés, hasmenés…
– beszédzavarok (pl. a magában szépen megfogalmazott gondolatokat képtelen kifejezni. Logopédiai kezelés elakadásakor.)
– önértékelési zavarok, önbizalomhiány, túlzott alárendelődés…
– cél előtti gyakori visszalépés, elakadás,
– lámpaláz/vizsgadrukk okozta leblokkolás,
– tanulási problémák, diszlexiák, legasthenia…
– autóvezetési gondok (pl. nem mer előzni, alagúttól való és egyéb félelmek.)
– fogcsikorgatás,
– táplálkozási zavarok (akár bulimia, anorexia, kevés folyadékfogyasztás is),
– JETLAG (időzónaeltolódás miatti zavarok),
– szocializációs zavarok, akár autisztikus tünetek,
– bőrproblémák (akár hegek, ráncosodás, petyhüdtség),
– immunrendszeri problémák, allergiák,
– kényszeres viselkedések,
– stb.

Hogy mit is csinálok, arról ide kattintva lehet olvasni. Felnőttek mellett gyerekekkel is foglalkozom. Az ő kedvükért született gyerek nyelven is egy leírás a „mit is csinálok”-ról, mely ide kattintva olvasható.

Szeretettel:

Széplaki Viktória, Viki
Stresszoldás, agyintegráció, képességfejlesztés…

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE ide kattintva – a megnyíló űrlap kitöltésével lehetséges.

További cikkeim és blogbejegyzéseim:

#NeuroenergetikaiKineziológia #stresszoldás #Agyintegráció #LEAP #képessségfejlesztés #One Brain tanfolyam #Szív-agyKiegyensúlyozás

Megjegyzés hozzáfűzése